TERMÉSZETISMERETI VERSENY

2019.03.13.

2019. március 8-án a Kaán Károly Országos Természet-és Környezetismereti Verseny alkalmával az ötödik és a hatodik évfolyamos diákok adtak számot tudásukról.

Az iskolai fordulón egy ötödikes, valamint öt hatodikos tanuló vett részt. A verseny ismeretanyaga több témakört is érintett, így például élőlények tulajdonságaival, felépítésével, valamint táplálkozásával kapcsolatos feladatokat kellett megoldania a versenyzőknek. Ezen kívül nemzeti parkjainkkal és Kaán Károly életével kapcsolatos kérdések is szerepeltek a feladatlapon.
A versenyzőknek képfelismeréses feladatokkal is meg kellett birkózniuk. Legjobb eredményt ötödik évfolyamon Szélig Hanga 5/c osztályos tanuló ért el, míg hatodik évfolyamon Akantisz Nóra 6/c osztályos tanuló lett az első, második helyezett pedig Kelemen Hunor 6/d osztályos tanuló lett. A megyei forduló április 26-án kerül megrendezésre, amelyen Akantisz Nóra és Kelemen Hunor képviseli majd iskolánkat.

Mihók Mária

 

vissza