2017.04.23.
A tavaszi szünet előtti szerdán reggel fázva és kisebb-nagyobb izgalmak közepette indultunk el Mészárosné Varga Kati nénivel Dunakeszire, a Bárdos Lajos Általános Iskolába.
Megyei angol versenyre mentünk. Egy jó órányi utazás után épphogy odaértünk a helyszínre a megnyitó előtt. A versenyzők köszöntése, illetve a műsor mind angolul zajlott, örültünk, már ez egy kis bemelegítés volt számunkra. Az iskola alsó tagozatosai angolul énekeltek. Ezután kb. 10 perc múlva kezdődött az írásbeli forduló. A rendelkezésünkre álló tíz percet az ingyen büfében,a társasjátékteremben vagy a filmvetítő teremben lehetett volna eltölteni, e helyett inkább ültünk a terem előtti padokon és beszélgettünk. Kati nénitől megtudtuk, hogy angol tagozatos diákokkal kell majd versenyeznünk, akik már 3. osztálytól tanulják az angol nyelvet, a felső tagozaton pedig emelt óraszámban. Ez nem tántorított el minket attól a céltól, hogy akár nyerhetünk is.
Az írásbeli feladatlapot elég könnyűnek találtuk mindhárman. A tesztírás után következett a hallás utáni értés, majd a szóbeli forduló, ahová egyenként szólítottak be bennünket, és egy nyelvvizsgához hasonlóan szituációban képet és témakört kellett húzni, majd a vizsgabizottság egyik tagjával beszélgetni egy bizonyos nyelvi helyzetet imitálva.
14 óra körül volt eredményhirdetés. Zrupkó Bálint a 6. helyet szerezte meg, Torma Laura a nyolcadikosok között 10. lett, én pedig a hetedikesek között szereztem meg a 10. helyet. Kaptunk emléklapot is. Azt gondolom, hogy mindannyian élveztük az egész versenyt. Jó alkalom volt a megmérettetésre, sőt a szendvicsek is nagyon finomak voltak.
Molnár Levente 7.b